TEHETSÉGEK FESZTIVÁLJA – ÉLMÉNYMŰHELY KREATÍV ISKOLANAP a pécsi ANK-ban – Szabó Ildikó élménybeszámolója

elmenymuhely_AMK_2014_1602014. május 30-án került sor a TEHETSÉGEK FESZTIVÁLJA – ÉLMÉNYMŰHELY KREATÍV ISKOLANAP-ra a pécsi ANK-ban. Több mint 400 diák vett részt a rendezvényen.

Turi Katalin, az ANK főigazgatójának köszöntése után Tóth Andrea matematikus FRAKTÁLVILÁG című vetített képes előadása hangolta fel a hallgatóságot. “Mindenütt fraktálok vannak!” – mondta Benoit Mandelbrot, a fraktálgeometria úttörője. Állítását röviden, de annál alaposabban ellenőriztük: a matematika birodalmából elindulva a fraktálok nyomába eredtünk a természetben, majd körülnéztünk az informatika, az elektronika, a biológia, a közgazdaságtan, a szociológia és számos egyéb tudományos szakterület háza táján. Megismerkedtünk a képzőművészet és a zene fraktálok ihlette csodás alkotásaival is. Végül, ha már tényleg mindenütt fraktálokra leltünk, fény derült arra is, mire jók ezek a különös szerkezetek, sőt megtudhattuk, milyen tudományos kérdésekre remélhetünk a választ a jövőben a fraktálok izgalmas, meglepetésekkel teli világában.

elmenymuhely_AMK_2014_007

A rövid bevezetőt követően matematikai-művészeti műhelyek várták a diákokat. A játékos, kreatív foglalkozásokat követően Odrobina Zoltán moderálásával mutatták be a diákok a műhelyeken készült alkotásaikat, mesélhették el élményeiket. Az ÜZENJ, HA TUDSZ! című műhely keretében Tóth Andrea második osztályos diákokat hívott fergeteges játékra a gráfok világában. “Továbbíts titkos üzeneteket, létesíts kapcsolatokat! Hogyan? Egyszerűen. Fogd meg valakinek a kezét, érjen össze a lábujjatok, lényeg, hogy érd el a másikat. Mit csinálsz akkor, ha már nincs több kezed és lábad, sőt már az orrod hegye is összeér valakiével? Nos, találd fel magad, feküdj hasra, állj fejre, nőlj gyorsan 10 centimétert! Előzetes rekeszizomedzés javasolt a résztvevőknek, mert innen csak rengeteg nevetés után szabadulsz, addig a hálózat fogva tart!” – hangzott el a műhelymunkára szólító felhívásban. És ez így is történt. Jó kedvűen, vidáman érkezett vissza a második osztályos csapat az élménybeszámolóra, kezükben lobogtatva egy komoly gráfelméleti feladat megoldását.

elmenymuhely_AMK_2014_060

Kovács Gábor, az ANK rajztanára, festőművész, és költő BEVEZETÉS AZ ISZLÁM DÍSZÍTŐMŰVÉSZETBE című foglalkozásának célja az iszlám művészet egy jellegzetes válfajának, a geometrikus ornamentikának a megismertetése volt. Végül, az iszlám színrendszer alapjaival, a gyakran használt színek szimbolikus jelentésével is megismerkedhettek a diákok.

elmenymuhely_AMK_2014_129

ÚJABB FEJLEMÉNYEK KLEIN-PALACK ÜGYBEN című előadásával egybekötött műhelyét így vezette be Böszörményi István képzőművész: “A Klein-palack, olyan egyoldalú, nem irányítható felület, mely fokozatosan önmagába fordulva, anélkül záródik, hogy közben a térből kiharapna egy szeletet. Leggyakrabban lopótök alakú kancsóként ábrázolják, melynek elvékonyodó szára visszakanyarodva áthatol saját falán és belülről csatlakozik a felülethez. Ezt a különös objektumot próbálom síklapokból létrehozni, lehetőleg minél kevesebből. Nemrég derült ki, hogy síklapokból épített Klein-palackjaim felszínét a legtöbb esetben lehetséges egyetlen összefüggő felületté kihajtogatni. Az így készült szabásminták érdekessége, hogy meglepően hasonlítanak egymásra. Függetlenül attól, hogy az alapforma jelentősen különböző lehet. A jelenség okáról egyelőre fogalmam sincsen…” A Klein-palack műhelyen résztvevő diákok egy közös, kreatív foglalkozás keretében tapasztalhatták meg azt, hogyan gondolkodik a művész és a kutató, s mindeközben saját alkotásaikat is elkészítették, melyeket minden résztvevő megcsodálhatott.

DSCF5889

ATHÉN, POMPEII, BOMBAY, BEIJING ÉS FEKED: MI A KÖZÖS BENNÜK? A RÉGI MAGYAR CEMENTLAP LOGIKÁJA című műhelyén Simon Wintermans, az Első Magyar Cementlap Múzeum alapítója, Pécsett élő holland művészettörténész ismertette meg a diákokat a csempézések logikájával. Meglepő mintázatokat rakhattak ki a résztvevők a hagyományos csempék különböző módon történő összeillesztésével. Mindeközben az egymástól távolinak tűnő kultúrák – Athén, Pompeii, Bombay, Beijing és Feked – díszítő motívumai közötti hasonlóságok felfedezése igazán nagy ÉLMÉNYT nyújtott, a matematika órán tanult fogalmak, szimmetriák és transzformációk pedig a műhely végére új, további alkotásra inspiráló értelmezést kaptak.

elmenymuhely_AMK_2014_079

A TÖBBDIMENZIÓS KOCKÁK KÉT- ÉS HÁROMDIMENZIÓS MODELLJEI ÉS KAPCSOLATUK A MŰVÉSZETEKKEL című műhelye során Dr. Vörös László (PTE) térbeli modelleket épített diákjaink közreműködésével Zometool készlettel, valamint térbeli mozaikokat állíttak össze papírelemekből, különféle elemeket hajtogattak és ragasztottak össze papírból, síkbeli mozaikokat készítettek. Diákjaink olyan érdekes kérdésekre is megkaphatták a választ, mint hogy lehet-e olyan lépcsőt rajzolni, amin bárhonnan elindulva mindig ugyanoda jutunk vissza, van-e olyan térbeli forma, aminek a képe ezt mutatja? Mi köze az ehhez hasonló kérdéseknek a hatdimenziós kockához? Hogyan ábrázolhatunk vagy modellezhetünk akárhány dimenziós kockákat?

DSCF5894

A MOLEKULÁK ÉS SZERKEZETEK – JÁTÉKOS MODELLEZŐ MŰHELYEN Kapornokiné Pauer Ildikó (ANK) vezetésével a résztvevő diákok különböző típusú kristályszerkezeteket építettek , tevékenységük során felfedezték, melyek azok a geometriai tulajdonságok, melyek stabilitásukat biztosítják.

elmenymuhely_AMK_2014_126

A HAJÓCSIPKE KÉSZÍTÉS műhely során a frivolitás nevezetes népi motívumaival való megismerkedés és csomózási technikák matematikai összefüggéseinek alkalmazásával ékszereket készíthettek a diákok Sólyomné Baranyai Elza (ANK) vezetésével. Mindeközben arra is fény derült, miként kapcsolhatóak össze a kortárs formatervezéssel az őskortól az ókorig alkalmazott legrégebbi csomózási technikák, amelyek egyszersmind a matematikai számrendszerek kialakulásában is kiemelt szerepet játszottak. A struktúrák létrehozatalának alapja sok esetben egy-egy tükrözési transzformáció. Egy új, eddig ismeretlen megközelítésben alkalmazhatták a matematika órán tanultakat a diákok.

DSCF5899

A JOMILI MŰHELY Lukovics László (Szlovákia), a Jomili megalkotója és csapata valamint Szabó Ildikó (ANK) vezetésével valósult meg. Lukovics László szlovákiai feltaláló 4 évvel ezelőtt alkotta meg saját tervezésű vizuális matematikai játékát. A különleges síkbeli és térbeli mintázatok létrehozása fejleszti a kognitív képességeket és művészi érzékenységet.

elmenymuhely_AMK_2014_032

Az ÉlményMűhely Kreatív Iskolanap befejezéseként Pethő József, az ANK igazgatóhelyettese búcsúzott a résztvevőktől, majd ezután Szekeres Csongor, az iskola tanulója RÉGI IDŐK RÁDIÓI – A RÁDIÓ TÖRTÉNETE című kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Köszönjük a műhelyvezetők és mindazok munkáját, akik segítettek abban, hogy az ÉlményMűhely az ANK-ban megvalósulhasson. Kiemelt köszönet illeti az alábbiakat: Turi Katalin, Pethő József, Dombi-Mirolya Erzsébet, Odrobina Zoltán, Baloghné Szabó Olga, Sallai Zsuzsa, Somosi Ilona, Kapornokiné Pauer Ildikó, Kovács Gábor, Sólyomné Baranyai Elza, Pintér László, Czinkné Steier Gabriella, Varga Árpád, Kövesi Mária, Szabó Csaba Zsolt, Bányai Bálint, Zipp Zoltán, Vecsera Zoltán, Kovács István.

elmenymuhely_AMK_2014_072

A rendezvényen készült további fotók az ÉlményMűhely Facebook galériájában tekinthetők meg (klikk!)

A programra a Nemzeti Tehetségprogram NTP – MTI -13-0115 ÉLMÉNYMŰHELY TEHETSÉGKÖR A JÖVŐ SZAKEMBEREIÉRT című pályázat keretében került sor.

logok

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com