A Kreativitás Hete Csíkszeredán, az ÉlményMűhellyel

Dr. Stettner Eleonórával készülünk a csíkszeredai Kreativitás Hetére, ahol a Bolyai Nyári Akadémia “Művészet és matematika: tantárgyközi kreativitással, manuális és digitális eszközökkel a motivált tanulókért – STEAM” című kurzus résztvevői az Experience Workshop / ÉlményMűhellyel is megismerkedhetnek. A fesztivált 2018. július 16-20. között rendezik meg.

Többszörös volt a túljelentkezés, de bízunk benne, hogy nemsokára azokkal is találkozhatunk, akik most nem fértek be a programra. Köszönjük Ferencz-Salamon Alpárnak és kollégáinak az alapos előkészítést és támogatást.

Az ÉlményMűhely által megvalósított program részletesen: 

Hétfő: Műhelynyitó előadások

Dr. Fenyvesi Kristóf: Az ÉlményMűhely STEAM Mozgalom: kreatív pedagógiák a világ körül
Dr. Stettner Eleonóra: Művészet és matematika: kreatív tevékenység manuális és digitális
eszközökkel a tanulásban

Kedd: Az arany arány

9:00 – 9:45 Aranymetszés, Fibonacci-sorozat
10:00 – 10:45 Minimálfelületek
11:00 – 13:30 Minimálfelületek 4DFrame-en szappanhártyával: növények, termések gyűjtése,
amelyekben megfigyelhető az aranymetszés, a Fibonacci-sorozat, a levél elrendezés – filotaxis
14:30 – 16:30 Aranyháromszög, Fibonacci-spirál szerkesztése, napraforgó modellezése
GeoGebrában
16:45 – 18:00 Összegzés, felmerült ötletek megbeszélése, személyes digitális portfólió készítése

Szerda: Szimmetriák és mintázatok

9:00 – 9:45 Szimmetriák, frízek, rozetták
10:00 – 10:45 A sík 17 szimmetria csoportja, M. C. Escher művészete
11:00 – 13:30 Szimmetrikus minták tervezése papíron „Escher után”, rajzban, kivágott mintákkal
„síkkövezés”
14:30 – 16:30 Frízek, rozetták, a síklefedő szimmetrikus, dinamikus minták rajzolása Kali, GeoGebra
és Inkscape programmal
16:45 – 18:00 Összegzés, felmerült ötletek megbeszélése, személyes digitális portfólió készítése

Csütörtök: Testépítés művészeknek és matematikusoknak

9:00 – 9:45 Szabályos, félig szabályos testek (fullerén – nanocsövek) Euler-tétel, dualitás
10:00 – 10:45 „Furcsa” felületek (pl. Möbiusz-szalag, Klein-kancsó, kaleidociklusok) minták az előbb
felsorolt testeken, felületeken
11:00 – 13:30 Szabályos, félig szabályos testek építése 4DFrame-ből
14:30 – 16:30 „Escher-mintás” szabályos testek, kaleidociklusok készítése, Möbiusz-szalag
kivágása áttetsző papírból, a szalag tulajdonságainak vizsgálata
16:45 – 18:00 Összegzés, felmerült ötletek megbeszélése, személyes digitális portfólió készítése

Péntek:

9:00 – 9:45 Dimenziók, fraktálok, tört dimenziók
10:00 – 10:45 Lehetetlen alakzatok, optikai csalódások, Orosz István, F. Farkas Tamás munkái,
Orosz István filmek megtekintése
11:00 – 13:30 Sierpinski-tetraéder építése 4DFrame-ből. Néhány „lehetetlen alakzat”
papírmodelljének elkészítése
14:30 – 16:30 Lehetetlen alakzatok, optikai csalódások rajzolása GeoGebrában, Inkscape-ben.
Fraktálok szerkesztése GeoGebrában
16:45 – 18:00 Összegzés, felmerült ötletek megbeszélése, személyes digitális portfólió készítése

Az ÉlményMűhely programja letölthető innen is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com