Február 8-9-én ismét Dombóvárra látogatott az ÉlményMűhely. A matematikusokból, művészekből, oktatási szakemberekből és kutatókból álló nemzetközi mozgalom célja a tudomány és a művészet kapcsolatainak játékos formában történő bemutatása. A nagy sikerrel zajló programokon csaknem 300-an vettek részt.
Az ÉlményMűhely családi napjának rendezvényeit a budapesti Tünet Együttes Véletlen című ismeretterjesztő táncjátéka és a világ matematikai művészetének jelentős alkotóit, valamint dombóvári és pécsi iskolások munkáit felvonultató nemzetközi kiállítás kísérte. A rendezvényt követően a térség érdeklődő pedagógusai a Dombóvári Művelődési Ház és az ÉlményMűhely közös kezdeményezésére létrejött ÉlménySzertárban ismerkedhetnek meg a rendezvényen is bemutatott oktatási eszközökkel és módszerekkel, amelyek mind a matematika, mind pedig a művészetoktatásban felhasználhatók. A pedagógusok az info@elmenymuhely.hu címen érdeklődhetnek a rendelkezésre álló készletek iránt.
Az ÉlményMűhely a József Attila ÁMK Általános Iskolájában tartott tavalyi rendezvénysorozata után idén február 8-án az Illyés Gyula Gimnázium és az Apáczai Csere János Szakközépiskola diákjait, másnap pedig a dombóvári családokat hívta meg közös felfedező, alkotó játékra, gondolkodásra. A program a Dombóvári Művelődési Ház TÁMOP 3.2.13-12/1-2012-0010: „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” projektjének keretében került megrendezésre. Az Élményműhely vezetője a Dombóvárról elszármazott Dr. Fenyvesi Kristóf, jelenleg Finnországban élő kutató és egyetemi tanár, magyarországi főmunkatársai pedig Szabó Ildikó, a kezdeményezés pedagógiai szakértője, a pécsi ANK matematika-fizika tanára és a Dombóváron élő Dr. Stettner Eleonóra, a Kaposvári Egyetem Matematika és Fizika Tanszékének vezetője, aki a program keretében zajló kutatásokat koordinálja.
A dombóvári diákok az ÉlményMűhely első napján Dr. Lénárt István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárának meglepetésekben bővelkedő humoros előadását hallgathatták a gömb- és a síkfelületek különbözőségeiről. Az izgalmas bevezetőt kis csoportos műhelyfoglalkozások követték. Az elhangzottakat a gyakorlatban is ki lehetett próbálni, valamint Dr. Vörös László „matematikai testépítő” műhelye, Dr. Stettner Eleonóra M. C. Eschert, a híres holland képzőművészt megelevenítő papírszobrászati foglalkozása, Saxon Szász János és Dárdai Zsuzsa képzőművészek „Poliuniverzum” műhelye, Hajós Zsuzsa drámapedagógus tudományos színházműhelye és Tóth Andrea matematikus és Kreutz László muzsikus matematikai-képzőművészeti-zenei műhelye ugyancsak nagy sikert arattak. A napot stílszerűen élménybeszámoló zárta. A diákok érdeklődéssel hallgatták egymást, megszemlélték az elkészült alkotásokat és minden szereplőt lelkes tapssal jutalmaztak.
A szombat délután az ÉlményMűhely és a New York-i Jardin Gallery által közösen előkészített kiállítás és az Élményszertár megnyitójával indult.
Az Élményszertár a műhelyek keretében bemutatott amerikai fejlesztésű Zometool modellező készletet és a Saxon Szász János festőművész által kifejlesztett művészeti-tudományos játékot, a Poliuniverzum-ot hivatott a dombóvári pedagógusokkal megismertetni. A különleges készletek által játékosan, a gyerekek alkotókészségét, kreativitását fejlesztve bonyolult matematikai, kémiai, biológiai, fizikai összefüggések is szemléltethetők. A dombóvári és környékbeli pedagógusok az info@elmenymuhely.hu címen érdeklődhetnek a rendelkezésre álló készletek iránt, és az ÉlményMűhely szakembereinek támogatásával akár a tanórákon, akár a művelődési házban is tarthatnak délutáni foglalkozásokat a segítségükkel.
A megnyitó után a szép számban megjelent dombóvári családok közös játékterévé alakult a művelődési ház nagy előcsarnoka. A Dr. Vörös Lászlóval és Vörös Márkkal és színes, ötletes eszközeikkel, Gondos Gábor kirakóival és Kovács Gábor óriáscsempéivel zajló közös játékot Élménygála zárta, amelynek keretében a Tünet Együttes Véletlen című, tudományos ismeretterjesztő táncjátékát tekinthették meg az érdeklődő családok. Az előadás különlegessége, hogy abban a táncosokon kívül a matematikus, Mérő László is színpadra lépett. Igaz, ő nem perdült táncra, viszont a táncosok eltáncoltak mindent, amit a híres matematikus a véletlen fogalmának tudományos értelmezésével kapcsolatban a közönséggel megosztott. Az évek óta nagy népszerűséggel játszott darabot a kortárs társulat utoljára mutatta be.
A dombóvári ÉlményMűhelynek azonban nem szakad vége! Tavasszal tehetséggondozó szakkörökkel, ősszel pedig egy rendhagyó városi vetélkedővel folytatódik a dombóvári program, amire a művelődési ház igazgatójának, Ifj. Farkas Jánosnak és projektvezetőjének, Szabóné Rambala Gabriellának köszönhetően máris sikerült lelkes híveket toborozni Dombóváron is. Az érdeklődők itt, az ÉlményMűhely internetes oldalán, valamint hírlevelünkre feliratkozva követhetik a szervezet dombóvári és nemzetközi tevékenységét.